Idén több esküvő kiállításon is szerepeltek dekorációink. Sorban először a január végi Budapest Sportarénában rendezett kiállításon székszoknyáink, meghívóink, köszönő ajándékaink mutatkoztak be. Majd február 18-án a csepeli esküvő kiállításon teljes szolgáltatási palettánkkal megjelentünk.
Új háttérdekorációt találtunk ki, ami nemcsak a főasztal mögötti részt emeli ki, de akár fotóháttérnek is bérelhető. Igen mutatós lett, mindenki nagyon dicsérte, fotózta. Bármilyen színben elkészítjük, ami a dekorációhoz illik. (Igény esetén fényfüggönnyel vagy bulbokkal is feldobható. Mivel önálló állványon van, így állvánnyal együtt bérelhető.)
A kiállítás másik újdonsága a lufidekoráció volt. Mi eddig nem foglalkoztunk lufikkal, de mostanában ismét divatba jön. Köszönhető ez annak, hogy rengeteget fejlesztettek a lufigyártó cégek, így a bohókástól az igazán elegáns és ötletes megoldásokig, szinte bármi megvalósítható. Mi a kiállításra kétféle lufidekorációt vittünk a háttérhez igazodó barack-fehér színben. Az egyik összeállítás a lufiban kis lufik extrával rendelkezett, a másik kompozíció pedig konfettivel volt töltve. A nap végén kisorsolták tombolának.
Nagy pillangó mintás lufiban kis lufik |
És végül, de nem utolsó sorban meghívóink arattak igazán nagy sikert. Kézműves technikákkal készülnek, így igazán egyediek. Sok megrendelést kaptunk, ezért hamarosan biztosan újabb elkészült példányokról is kerülnek majd fel fotók a weboldalra.
A standunk |
További információkat, ötleteket találhatsz születésnapi bulihoz vagy bármilyen más rendezvényhez az Amaltheia Manufaktúra virág és dekoráció weboldalon: http://www.amalthea-eskuvo.atw.hu
virágkötészetben együttműködő partnerünk: a Virág 'de' Kor Manufaktúra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése